20 Éves a SZEOL -

Tisza volán focisuli

Kérjük személyi jövedelemadójának 1%-ával támogassa közhasznú alapítványunk működését!
Tisza Volán SC Egyesület. Adószám: 19983233-2-06 | SZEOL SC KFT. Adószám: 23175453-2-06

Emberhátrányban fogott egy pontot a Mosonmagyaróvár ellen a SZEOL

Forrás: szegedma.hu

Ugyan megvolt a vezetés a SZEOL-nak a Mosonmagyaróvár ellen, a második félidőben azonban hamar jött az egyenlítés, és végül tíz emberrel egy pontot szerzett Zoran Kuntic együttese.

Ugyanazzal a kezdő tizeneggyel futott ki a pályára a SZEOL az utolsó előtti hazai mérkőzésén, mint amelyik a legutóbbi, zalaegerszegi meccsen szerepelt.

Hamar előnybe kerülhetett volna a kék-fekete együttes a Mosonmagyaróvár ellen, Kéri Tamás az ötödik percben már ziccerbe került, de nem tudta elrúgni a labdát Boros kapus mellett. Lendületesen és felszabadultan futballozott a SZEOL, aminek végül húsz perc elteltével lett meg az eredménye: Kéri lépett ki ismét, majd egy visszacsel után a középen érkező Nagy Richárd elé tálalt, aki közelről a kapuba passzolt, 1-0. Pár perccel később Darázs akár egyenlíthetett is volna, de lejött a blokkról a lövése, majd főképp mezőnyjátékot követően egy Vágó Leventénél gyanús, gólvonal előtti kezezést kértek számon a vendégek.

A szegedi vezetést követően hamar jött az egyenlítés a szünet után: egy indítással Galambos lépett ki, aki pontosan lőtt a bal alsóba mindössze három perc elteltével. A gól lendületbe hozta a Mosonmagyaróvárt, Prokop Rostislavnak több védést is be kellett mutatnia, de túlélte ezt a periódust a SZEOL, majd jött a megszokott kiegyenlített játék – ebbe végül mintegy tíz perccel a vége előtt Lévai Norbert kemény belépője hozott változást, mivel volt már egy sárgája a középpályásnak, így tíz emberre fogyatkozott ezt követően a SZEOL. A hajrára a nagyot küzdő SZEOL kezdett fáradni, az MTE azonban ment előre a győzelemért – meg is volt erre a lehetősége, de ekkor már pontatlanabbul futballoztak a szegedi kapu előtt Király József tanítványai, így végül maradt a döntetlen.

A SZEOL ezzel hatodik döntetlenjét játszotta a bajnokságban, és hat mérkőzést követően ezúttal sikerült gólt szereznie. Zoran Kuntic fiai a következő fordulóban a Siófok vendégei lesznek.

Merkantil Banki Liga NB II. 35. forduló

SZEOL SC – Mosonmagyaróvári TE 1 – 1 (1-0)
Szeged, SZVSE-stadion, 200 néző. Vezette: Nazsa Tamás (Csatári Tibor, Szvetnyik Bence).
SZEOL: Prokop – Ikonomu, Vágó, Gál, Búrány, Lévai, Mendebaba (Puskás, 70′), Nagy R. (Péter, 80′), Kéri (Beretka, 80′), Harsányi, Mihály.Vezetőedző: Zoran Kuntic.
Mosonmagyaróvár: Boros – Schmatovich, Darázs (Fekete – a szünetben), Bartos, Koszó, Galambos, Mundi (Kószás, 74′), Bohner (Jasarevic, 85′), Czár, Lázár, Laki. Vezetőedző: Király József.
Gól: Nagy R. (21′), ill. Galambos (48′).
Sárga lap: Lévai (66′).
Kiállítva: Lévai (78′).

Zoran Kuntic: “Tudtuk, hogy veszélyes a Mosonmagyaróvár, hiszen több pontot szereztek idegenben, mint otthon. Két góllal is megléphettünk volna, de kihagytuk a ziccert. A szünet után kicsit biztonságosabban próbáltunk játszani, és le akartuk zárni a széleket, ennek ellenére ott kaptunk gólt. Ezt követően ellenfelünk megmutatta, hogy milyen jó csapat, tíz emberrel is harcoltunk. Többen begörcsöltek, ez is mutatja, mennyire küzdöttek ma, sajnálom, hogy nem szereztünk három pontot, de reális eredmény a döntetlen.”

Király József: “Nem vagyok elégedett az egy ponttal. Megemelem a kalapomat a szegedi játékosok előtt, helyzetük ellenére maximálisan odatették a pályára szívüket és lelküket. A kapott gól után kapkodóvá vált a játékunk, nem akarom külső körülményekre fogni, de az elején szinte még a buszban voltunk. Idegenben négy-öt ekkora helyzetből többet kell kihasználni, de ez mit sem von le ellenfelünk érdeméből, megérdemelték az egy pontot, tíz emberrel is küzdöttek. A félidőben rendeztük a sorainkat, de sajnos a folytatás nem úgy sikerült, ahogy kellett volna.”

Vissza
Bajnokság TAO 1%

Fő támogatóink

Támogatóink

Média támogatóink

Edzők