20 Éves a SZEOL -

Tisza volán focisuli

Kérjük személyi jövedelemadójának 1%-ával támogassa közhasznú alapítványunk működését!
Tisza Volán SC Egyesület. Adószám: 19983233-2-06 | SZEOL SC KFT. Adószám: 23175453-2-06

A negyediket is megnyerte a SZEOL

Forrás: szegedma.hu

Vecsésen is három pontot szerzett a SZEOL SC, így továbbra is hibátlan mérleggel áll Siha Zsolt együttese.
Két veretlen csapat találkozott Vecsésen, ahol az újonc hazaiak az addigi mindhárom mérkőzésüket megnyerő SZEOL-t fogadták.

A szegediek az elejétől fogva kontrollálták a mérkőzést, mezőnyfölényüket azonban nem tudták gólra váltani, miközben nagyon jól zártak hátul is. A meccs ebben a mederben folyt egészen a hetvenedik percig: ekkor Mihály Dávid egy szabadrúgást tekert el remek mozdulattal a rövid sarokba, ezzel megszerezte vezetést a csapatának. Csakhogy három perccel később Gajág Gergőt kiállította a játékvezető, így küzdelmes utolsó 15 perc várt a SZEOL-ra, a Vecsés pedig értelemszerűen változtatott addigi taktikáján. Mindezek mellett is egyszer, egy fejest követően kellett védenie Prokop Rostislavnak, ezen túl nem tudott élni az emberelőnnyel a Vecsés, így a SZEOL negyedjére is – ezúttal is egy góllal – nyert, így továbbra is a csoport egyetlen hiba nélkül álló együtteseként vezeti az NB III Közép csoportját.

A SZEOL a következő fordulóban jövő vasárnap megyei rangadót játszik a Hódmezővásárhellyel, 16.30-tól.
Labdarúgó NB III Közép csoport, 4. forduló

Vecsési FC – SZEOL SC 0-1 (0-0)
Vecsés, vezette: Móri Tamás (Kovács Gábor, Rigó Martin).
Vecsés: Komora – Salem (Márki, 76′), Balázs, Molnár Z. (Borsi, 76′), Radnai, Csiszár, Lajes, Csordás, Szalai, Tóth A. Rein (Homonyik, 84′). Edző: Simon Antal.
SZEOL: Prokop – Kéri, Gajág, Rácz, Grünvald, Lévai, Ondrejó, Forró, Mihály (Péter, 88′), Beretka (Papp Á., 77′), Maksimovic (Szabó A., 74′)
Gól: Mihály (70′).
Sárga lap: Tóth A. (90′), Balázs (91′) ill. Ondrejó (52′), Kéri (84′).
Kiállítva: Gajág (73′).

Siha Zsolt: “Mezőnyfölényben játszottunk, de jól zárt az ellenfél védelme, hiányoztak az utolsó passzok, így nem jutottunk el helyzetig. Az utolsó húsz percet hősiesen kivédekeztük.”

Vissza
Bajnokság TAO 1%

Fő támogatóink

Támogatóink

Média támogatóink

Edzők